Sok idő eltelt, mióta nem írtam...olyannyira összeganalyodott az életem fonala,hogy még a napló írásról is leszoktam,nem úgy,mint a cigarettáról. De sebaj,ennyi káros szenvedély belefér az amúgy is hamu szürke életembe. Röviden leírva elmúlt éveim történéseit;
A nagy szerelem,amiről azt hittem,életem végéig tart, elsüllyedt..nem..szétrobbant egy pillanat leforgása alatt. Elgondolkodtam a történtek után,érdemes-e bárkinek is megnyitni a szívünket és elhinni naivan mindent,ami elhagyja az emberek mocskos száját. Ugyanis nem a legjobb érzés azzal szembesülni,hogy én,a naiv-aranyos-értelmes-segítőkész "kislány" egyik percről a másikra egy érzéketlen szennyes lelkű "nő"-vé vált,akiről lepereg minden érzelem. Mindez olyan szinten,hogy érzéketlenül fogadtam mindent; a szidást,kritikát,szemrehányást,könyörgést,bocsánatkérést,és amit el lehet képzelni. Lelkiismeret nélkül vágtam át Valakit,és tapostam a szívébe saját önzőségemből fakadóan. Nem tudtam semmi mással foglalkozni,csak a saját sebeimmel,amiknek fájdalmát könnyek nélkül hagytam,hogy a semmibe tűnjenek.
Átbaszott az,akit a legjobban szerettem. A világon mindennél jobban. Akiért ott hagytam a családomat, és az életemet, egy új és boldog élet reményében. Hiba volt. De én nem hallgattam senkire,pedig megmondták százan,hogy ne tegyek meg olyan lépést,ami elvezet majd egy olyan életbe,ahol a szenvedés és gyötrelmek várnak. Minden ember saját kárán tanul. Én egyenesen belesétáltam a szakadékba,szép lassan leereszkedtem egy kötélen bekötött szemekkel,és ugy vezettek,mint egy marionette bábut. A szerelem vak. Milyen igaz,bár én sose hittem el,egeszen mostanáig.
Nos,röviden annyi a sztori,hogy a drága egyetlen szerelmemről kiderult,hogy egy szociopata elmebeteg. Ezt nem ugy kell elképzelni,hogy egyszer csak rám támadt. Nem,náluk ilyen nincs. Ők ennél sokkal körmönfontabbak és leleményesebbek,hiszen tudni kell a szociopatákról,hogy rendkívül intelligensek,szemrebbenés nélkül hazudnak és manipulálnak mindenkit. Többek között engem is. Az egesz kibaszott 3 év,amit vele töltöttem,egy hazugság volt,egy rohadt mese,amiben a szépség szörnyetege valóban egy rém volt,és nem változott királyfivá. Vagy fogalmazhatnék úgy is,hogy a béka hiába kapott csókot,nem valtozott herceggé sosem!
De mindezek után most jön a szánalmas vicc,amin már en röhögök. Kepes voltam szemet hunyni az egesz szemét múlt felett és még mindig élt bennem a remény,hogy ez nem érhet köztünk igy véget. De aki másodjára is ugyananabból a Kútból iszik,az vessen magára. Itt csak arra utalok,hogy elhittem,megváltozik,jó útra tér,de rá kellett jönnöm,hogy velejéig romlott,és ahogy Ő mondogatta "mit ér a piros alma,ha belül rohad?!"
Mit tesz az ember,ha nics meg a bizalom? Kutakodik,nyomoz,kérdezősködik..én is ezt tettem,és nem kellett sokáig keresgélnem,kicsit kellett csak túljárnom a zseniális eszén,és bekukcskálhattam a kulcslyukon. Amit ott találtam,azt nem ecsetelem,mert felkavarodik a gyomrom.
Mindezek után ami bennem maradt : MIÉRT???
Fog engem valaki valaha szeretni?! Ezek után egyáltalán én fogok-e bárkit is szeretni?!
Miatta tönkre tettem egy masik embert,aki mindezek mellett a kezemet fogta es nem hagyta,hogy elnyeljen a sötétség. Pedig talán Ő tenyleg őszintén szeretett es próbált volna segíteni..visszafordítható-e a rossz tett? Nem,csak enyhíthető a jelen cselekedeteivel. Nekem most ezen kell lennem,mert van Valaki,aki erre érdemes,és én hulye ezek után is még hiszek es megyek,remélek,talán megint bedőlök egy kamunak..de rájöttem,muszáj tovább hinni,mert ha az elveszik,nincs értelme élni. Meg kell nyitni a szívünket,de óvatosan. Ami számomra fontos;" mindig légy felkészült" " egy lépéssel légy előrébb a másiknál". Ha ezek megvalósulnak,nem érhet akkora csalódás,most ez az,amit tehetek...mert-az-élet-megy-tovább-...